Ügynökségek
Welcome back!
Most a kezdetekről szereték mesélni nektek.
Portfólió nélkül nem lehet nekivágni a szakmának, így az első lépés egy leendő fotómodell számára a referenciaképek elkészítése. Ez a fotóstól, annak ismertségétől, költségeitől függően 15-100 ezer forint lehet. Egy fotózáson 100-150 képet készítenek. Ebből csupán 10-15 darabot kap meg a fotóalany. Ám olyan hely is létezik, ahol már ötezer forintért húsz képhez is hozzájuthat a modelljelölt. Kaszás Bence fotóstúdiójában fél óra fotózásért, ami körülbelül 30-40 felvétel elkészítését jelenti, amelyekből csak 10 darabot kap meg CD-re írva a modell, 8500 forintot kell fizetni. Egy óra (20 retusált képpel) már 15, két óra (30 fotóval) pedig 20 ezer forint körül van. Ehhez jön még, ha valaki nyomtatott képeket is szeretne: egy darab A/4-es 700, a feleakkora 75 forint.
A legtöbb esetben tehát komoly befektetéssel jár a karrier elindítása. Ráadásul egy remek portfólió, egy méregdrága fotósorozat nem garancia arra, hogy az illetőt foglalkoztatják majd.
Nekem szerencsém volt, életem első fotózását a legjobb baratnőm csinálta ingyen, és nagyon jó képek készültek. De így sem úsztam meg a drága fotózást, a második referencia képek készítése 150.000 Ft volt. Nem volt olcsó, de teljesen megérte! Magyarország legjobb fotósával sikerült megismerkednem és a legjobb sminkessel!
Mivel a szépség szubjetív, ezért érdemes több modelliskolát, fotóst is megkérdezni. Mert a divat világában nagyon fontosak a trendek. Ezért tanulj megátváltozni, mindig legyél tisztában azzal, hogy az adott munkára milyen karaktert keresnek, és ha szükséges, át kell alakulnod.
Alapként elmondható, hogy a kifutóra csak olyan lányok léphetnek, akik 170 centiméter fölött vannak, a fiúknál az elvárás legalább 180 centiméter. Ám a fotómodellek világában az is mesés karriert futhat be, aki alacsony, viszont szép arca és jó alakja van.
Azonban az nem lesz elég, hogy szép vagy, és kisminkelve tök jó képek készülnek rólad. Mindig a legjobb formádat kell hoznod, jól kell kommunikálnod, fejlesztened az angol tudásodat, és belecsempészni minden munkába azt a kis pluszt, ami miatt újra veled akarnak majd dolgozni. Ha úgy sétálsz be egy szobába, hogy az egyéniségeddel lehengerelsz mindenkit, szinte már nyert ügyed van.
Mára ennyi, sok sikert mindenkinek! :)